Mozi
Ajánlatunk
Majdnem mint egy család, de örökké átmeneti: három ifjúságsegítő munkás a szülői szeretet, a bürokrácia és a gyermekvédelmi szolgálatok forgatagában próbál otthont teremteni gyerekeknek. Egy film a gyermeknevelés nevű szupererőről és az ezerarcú családról
„Mi az élet? Egy kémiai információs rendszer” – vallja a magyar származású tudós, Dékány Gyula, akit ebbéli meggyőződése áttörő felfedezésekhez vezetett. Több mint két évtizede osztja meg életét Európa és Ausztrália között, családjától 16 ezer kilométerre tudományos áttöréseknek szenteli magát.
Arum szülei a büszke 386-os generáció tagjai, amely jelentős szerepet játszott Dél-Korea demokratizálásában. Hogy jobb világot hagyjon hátra, apja köztisztviselő lett, anyja pedig feminista aktivista.
Felesége hirtelen halála után Jochec úr vállalja magára két tizenéves gyermeke, Vanesa és a súlyos autizmussal élő Petr gondozását. Korábban munkája miatt sokat volt távol, most azonban egyedül kell megbirkóznia a kihívásokkal: egyensúlyt teremteni gyermekei ellátása, a pénzügyi stabilitás fenntartása és a háztartás vezetése között.
VÁLOGATÁS A KECSKEMÉTFILM MUNKÁIBÓL - FIATALOKNAK (2025)
Toldi Miklós, az indulatkezelési problémákkal küszködő siheder meggondolatlanul gyilkosságot követ el. Bujdosni kényszerül. Budának veszi az irányt, hogy vitézségével elkápráztassa a királyt, így nyerve kegyelmet és lovagi rangot.
A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál az első hazai animációs filmszemle, amely 1985-ben indult útjára. Az idei Rajzfilmünnep elhozza a tavalyi KAFF díjnyertes gyerek- és felnőttfilmjeit
Kojot négy lelke címmel érkezik a Nyócker! rendezőjének, Gauder Áronnak az új filmje. Az egész estés animációs film az indián teremtéstörténetet meséli újra a mitikus Kojot figurájával a középpontban. Az univerzum teremtésének mítoszán keresztül a film arról az égető kérdésről beszél, hogy miként élhetünk harmóniában a környezetünkkel, amíg nem késő, hogy ne pusztítsuk el magunkat a Földön.
Van valahol a világ kellős közepén egy csendes kis völgy. A völgyben egy tó, a tó partján egy picike falu. A települést Hoppifalvának hívják, ugyanis itt élnek és dolgoznak a hoppik. Sürögnek-forognak, faragnak-festenek, táncolnak, viccelnek, lakomáznak, ünnepelnek. A hoppiknak az a dolga, hogy a hétköznapok mellett ünnepek is legyenek a világon.
A 17 éves, meglehetősen szertelen Salamon király nemrég örökölte meg a trónt apjától, Dávidtól, azonban még nem érett meg az uralkodása, mindenből viccet csinál, és idős tanácsadójára is csak ritkán hallgat. Különleges képességét (ért az állatok és növények nyelvén) is csak csínytevésre használja. Legjobb barátja Tobi, a sivatagi róka, aki minden mókában hű társa.
Nem csoda, hogy Mátyás királyt Magyarország legnépszerűbb királyaként emlegetik. Álruhába bújva vegyült el az emberek között, hogy személyesen találkozzon alattvalóival, és így tegyen igazságot közöttük.
Az Alpok festői szépségű, csendes falujában, Vermiglióban keres menedéket a második világháború elől bújkáló szicíliai katona, Pietro. Megérkezése felforgatja az egyébként zárt közösség, különösen a helyi tanító családjának mindennapjait.
Top 10
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!